Som község története

Élet az évszázadok viharaiban:

„Az ó-magyar sumi>sum, a „som” szóból lett az ó-magyarban Sumigy… ebből részint Sumugy, részint Simig fejlődött.” Som község neve a „som” növényből ered, „somban” bővelkedő helyet jelent!

Régészeti adatok, feltárások eredményei:

A szomszédos Ságvár község területén, a Likas-dombnál őskőkori leleteket találtak, melyek korát 17-18000 évvel ezelőttinek becsülik. A jégkorszak utáni időszakban az ősemberek még nem barlangok-ban éltek, hanem egyszerű, földbe mélyített kunyhókban, amit állati csontokból készített vázzal takartak be és bőrökkel fedték be. A régészek itt tűzhelyeket, kőszerszámokat, szeméthalmokat találtak. Az ősember már láthatta a Balatont, mert annak korát a tudósok 22000 évre becsülik. Som község mai közigazgatási területén az újabb kőkortól, a neolit időszaktól, - Kr. e. 4000.- től, leletekkel bizonyítható az ember jelenléte.

1. Újabb kőkor, neolit: Lelőhely: Daránypuszta, Gábor tanya: a 65. főközlekedési út mellett É-ra: csiszolt kőkori és kora bronzkori leletek. Som, Pusztai dűlő, a 65.sz. főközlekedési úttól Ny-ra, a jelenlegi községtől 2 km-re: pattintott és csiszolt kőbalták.
2. Rézkor: Lelőhely: Daránypuszta, Gábor tanya: rézkori kultúrába sorolható edény töredék,   csonteszközök, csiszolókő, kőbalta, orsógomb
3. Vaskor: Lelőhely: Simon major: 65. sz. főközlekedési út mellett D-re, Som belterületétől 8 km-re: korai vaskori cserépedények
4. Római kor: Lelőhely: Som, Pusztai dűlő: római kori kasza 
5. Árpád kor: Lelőhely: Som, Pusztai dűlő: 1172-1196. közötti keltezésű III. Béla érmék
6. Késő középkor: Lelőhely: Som, Pusztai dűlő: XIV.-XV. századi kerámia, vas, állatcsont, téglamaradvány. Ocsmány (Ocsman) (Ocsmánd): XVII. századi vaskés, sarkantyú. Som község mai területén négy Árpád-kori település volt: Som, Darány, Kapurév és Ocsman (más néven: Ocsmánd, Ocsmány.)

Földrajzi fekvésük szerint: a régi Som település a mai „Pusztai dűlőben” lehetett még a török idők előtt. Erre utal a Szentegyház-Harasztya dűlőnév is, ami az akkori falu templomához kötődik. Darány település a jelenlegi helyén,- Gábor-tanyát is beleértve-, Kapurév település a Hosdábi részen, a Nyim községgel határos Vaskapu környékén állhatott, mivel a földrajzi helyre ráillik a rév, a megállító hely elnevezés! Elképzelhető, hogy Kapurév az 1241-ben bekövetkezett tatárjárás során pusztult el, de a középkorra újjátelepült! Darány település először 1437-ben szerepel. Foktól (Siófok) Ságvár, Nyim határán és a mai Bábonymegyeren keresztül vezetett egy római eredetű főbb útvonal (Török) Koppányba. Így válik világossá Kapurév igazi földrajzi helye és megállító szerepe. A mai daránypusztai településrészen, a 65.sz. főközlekedési úttól D-re, a Sötét-hegy oldalában van az Árpád kori Ocsman, amit Ocsmánynak és Ocsmándnak is mondanak. Az 1960-as években, az Állami Gazdaság idejében még néhányan laktak itt, mára elnéptelenedett! Villa Sum Árpád-kori említése után községünk Som néven szerepel már Fark-Berénnyel együtt (mai Nagyberény) 1193 és 1229 között is, mint a székesfehérvári János lovagok (1193!), majd a Káptalan birtokai. (1229) A mai Som és Nagyberény települések együttes említése Somberény néven 1341-ben is előfordul. Daránypusztán túl, a 65.sz. főköz-lekedési út mellett, Iregszemcse felé található Simon-major, régi majorsági, majd állami gazdasági településrész, ami a kárpótlás során magánkézbe került. Istállók és az állatokat őrző juhász él itt.

Régen az állatokat gondozóknak lakások épültek, illetve a domboldalban elhelyezkedő „kastélyban” a gazdaság egyes vezetői laktak. Ez volt a „dicső múlt”, a jelenről már szóltam. Ha a kedves Olvasó azt gondolja, aligha található Som községnél „szétszórtabb” település, majdnem igaza van, pláne, ha megtudja, hogy a daránypusztai és a Simon-majori településrész között az 1960-as évek végéig létezett egy „Szoknya-gödör” nevű hely is, ahol jelentős számú roma lakosságunk élt! Az itt élők földbe vájt, sárból és gallyakból kialakított kunyhókban és kezdetleges házakban éltek, elég méltatlan körülmények között. Igaz viszont, hogy a kunyhóban, putriban szólt a telepes rádió, amit magam is láttam és hallottam, mivel a 60-as években Édesapám, Lenkey Tibor volt e településrészek tanács-tagja. Az idő múlásával az itt lakók lassan beköltöztek a környező településekre, elsősorban Somba, Iregszemcsére, Bábonymegyerre és Nagyberénybe.

     Községünk múltjának kutatásairól és eredményeiről idézzünk a fellelhető írásos anyagokból: Somogy megyei Hírlap 1960.október 4-i számából: „Őskori településre bukkantak Daránypusztán: Értékes csiszolt kőkori és kora bronzkori leletek kerültek elő a föld mélyéből szeptember 22-én a Daránypusztai Illóolajkutató Kísérleti Gazdaság egyik telepén, Gábor-tanyán. Felszíni silózás közben a földet hányó munkások arra lettek figyelmesek, hogy az ásó különleges cserépdarabokat is előhoz a földből. Az emberek szóltak Lestár Albert főmezőgazdásznak. Az utasította a silózókat, hogy minden egyes előkerülő cserepet rakjanak félre. Gazdag Ferenc csoportvezetőnek, Ferenczi József brigád-vezetőnek, Lestár Albert főmezőgazdásznak és Döbrösi Imrének, a vállalat igazgatójának köszönhető, hogy a felszínre kerülő muzeális értékek nem kallódtak el. A gazdaság azonnal értesítette a Rippl-Rónai Múzeumot a leletről. A helyszíni vizsgálat kiderítette, hogy őskori település lehetett ott. A putrik nyomai tisztán kivehetők”. 

   A község története 1848-ig: 

   A Tibold nemzetség ősi birtoka, egyezség alapján 1294-ben Som és Kapurév birtokjoga Kozma fiaira: Zerjére és Demeterre szállt a Tiboldokkal együtt. (A Tiboldok német lovagok voltak, birtokaikat a lázadó Koppány leverésében való közreműködésükért kapták.) 1336-ban Velyke-i Beke ruházta át Ugali Pálnak,- a környék legjelentősebb földbirtokosának Ocsman tulajdonjogát. 1343-ban királyi adományként került Ugalihoz a Som melletti Kapurév, más néven Száka. Az Ugali család birtokába került 1344-ben az ádándi határban lévő Pösze falu birtoka is. A Siófoktól Tabon át Karádig terjedő területen elhelyezkedő 27 település a XIV. század közepére vált egységes uradalommá. Ugali Pál halála után hosszú pereskedés következett melynek végén Kapurév a Batthyány-család birtokába került 1391-1411. között, majd 1435-ben a Rozgonyiak birtokolták, Ocsmannal együtt. Újabb per után Ocsman és Kapurév 1438-ban ismét a Batthyányaké! Az Árpád-kori Darány falut többször említik az írások 1437-1495. évek között, sőt 1455-ben templomáról és egyházáról is írnak, amit Keresztelő Szent Jánosról neveztek el, hasonlóan a somi egyházhoz. Som község István nevű plébánosáról tesz említést Békefi Remig 1427-ben, illetve 1454-ben ismét. A török megszállás előtti évtizedben már Hédervári István volt a földesúr. A törökök az ország megszállása után kiépítették saját közigazga-tásukat, melyben Som község a koppányi (ma Törökkoppány) szandzsákhoz és ezen belül az endrédi (ma Balatonendréd) náhijéhez tartozott. A szandzsák mai értelemben 1 vagy több megye nagyságú területet, míg a náhijé járásnyi, több tucat települést magába foglaló területet jelentett. A török portyázások és a rendszeressé váló végvári harcok színterévé vált a település. 1703-ban Viczay Ádám a földesura és 1715-ben mindössze 10 adózó házról készült az összeírás. 1726-ban az Apponyi család tulajdonához tartozott a község és a belső népvándorlások ellenére megmaradt szín magyar telepü-lésnek.

 A Viczay család birtoklása alatt teret nyert a szőlőművelés, mivel a község lankái kiválóan alkalmasak voltak a szőlő termesztésére. E korban szőlőhegye tette híressé Somot, mert 33 család bérelt itt szőlőskertet. A bérlők Tolna és Veszprém megyéből költöztek ide, mert a helység földesura 4 évi adókedvezményt is adott! Ennek tulajdonítható, hogy ez időben 4 német család is megtelepült a szőlőhegyen. (az összeírás szerint: Hailer, Faull, Berger és Koller nevű családok, akik négy év múlva már elköltöztek.) A szőlő birtoklása, bérletének megszerzése sokat jelentett, mert a házatlan zsellérek is a boreladás útján házat tudtak építeni maguknak a faluban, s többen a telkesek között bukkannak fel a későbbiekben. A gazdasági jólétnek az 1731-es nagy kolerajárvány vetett véget. A betegségek, az állatelhullások után mindössze 4 család maradt adóképes, 14 család adózóképtelen, míg a telkes jobbágyok többsége menekült a betegségek elől, elsősorban Tolna megyébe. Bár a járvány viszonylag rövid ideig tartott, de az állatelhullások miatt a szántók megművelése lehetetlenné vált. E kilátástalan időben szerzett itt birtokot Kenessey István, aki főleg magyar telepesekkel kívánta munkaerő szükségletét kielégíteni. (1733) 1766-tól ismételten a Viczay család a település többségi birtokosa, de Pallavicini őrgrófnak is jelentős birtokai vannak a településen. Tekintsük meg az akkori időket hűen bemutató kimutatást a megye és községünk környezetét bemutató utak állapotáról: (idézet az utak felsorolásából) „8. sorszám: kisebb országút Siófoktól Kaposvárig, 9. sorszám: kisebb országút Ádándról vagy Juthról Kaposvár felé. 122. sorszám: Ságvár: Som felé kezdetben igen meredek és kitaposott, egyébként szilárd talajú és jó. Berény irányába ugyanolyan, mint Som felé. 123. sorszám: Ádánd: A Som felé vezető út nem különös, de aztán az országúttal egyesülve jó.” Forrás: Somogy megye múltjából. 1986. (17. kötet.) (Szerk. Kanyar József) Kaposvár, 1986.

    Som község az 1848-as forradalom és szabadságharc idején:

     Somogy megyében a forradalom pesti győzelmének hatására 1848. március 22-én Kaposváron rokonszenvtüntetést tartottak, illetve 23-án a megyegyűlés megalakította az „állandó bizottmányt.” Az 1848. áprilisi törvények eltörölték a jobbágyságot, ami a megyében több mint 10.000 főt érintett és közel még 13.000 úrbéres zsellért. A vármegyében májusban megkezdődött a nemzetőrség szervezése. A legnagyobb gondot a megfelelő vezetők, tisztek kiválasztása okozta, de társult hozzá a fegyverzet beszerzése is. Szemere Bertalan belügyminiszter Csány László személyében teljhatalmú biztost nevezett ki a Dél-Dunántúlra. 1848. szeptemberében Jellasics horvát bán csapatai Zala és Somogy megye területén keresztül vonultak a magyar forradalom leverésére, dúlva, fosztogatva. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök szeptember 13-án népfelkelést hirdetett a Dunántúlra. Vélhetően ennek hatására szerveződött meg Som községben is a nemzetőrség. A somi népfelkelők nevei: (akkori helyesírással) Álló Péter, Bankó Péter, Bóka János, Déltzeg János,    I. Domonkos Istvány, I. Domonkos János, B. Domonkos János, Gyenes Josef, Hetesi János, Horváth Istvány, I. Juhász Istvány, Kertai János, A. Kis János, Kis Moizses, Kis Péter, Kováts Ferentz, Kováts Mihály, Kováts Mihály, Laki Mihály, Magyar Istvány, Maior Istvány, Nagy Sándor, Német János, Nóbl Antal, I. Osvát Pál, Pintér Josef, Ö. Szabatsi György, Szabatsi János, Szalai Péter, J. Takáts János, Ürögi Ferentz, Ürögi György, Ürögi János, Ürögi Josef, Ürögi Mihály, Ürögi Péter, Varro Mihály. Összesen: 37 fő

A település Somogy megye északkeleti sarkában a Balatonhoz közel, Siófoktól 8 k-re, a Siófok-Szekszárdi 65. sz. főközlekedési út mentén fekszik. Áthalad a községen a Siófok-Kaposvár közötti vasútvonal, 2 megállóhelye van: Som-Nagyberény és Som-Daránypuszta.

Som községben született 1867. május 16-án Iványi-Grünwald Béla festőművész. Apja földbérlő volt. Fogékony gyermekéveit Som-Daránypusztán töltötte. Elemi iskoláit 1878-1882-ig a székesfehérvári piaristáknál, a gimnáziumot Budapesten végezte. 1882-ben beiratkozott a Mintarajziskolába, ahol Székely Bertalan és Lotz Károly növendéke volt, amit 1886-ban végzett el. Ebben az évben a Müncheni Akadémiára került Hackl professzor tanítványának, itt fél évig volt. 1887-től 1890-ig a párizsi Julián Akadémiára járt. 1891-ben visszament Münchenbe és a Hollósy-körhöz csatlakozott. 1896-ben Nagybányára ment, a művésztelep egyik alapítója lett. Ekkor munkásságára főleg Ferenczy Károly volt nagy hatással. Sorra születtek kiemelkedő művei. Életében jelentős fordulatot jelentett 1899, mert ekkor vette feleségül Bilcz Irént, egy görögkatolikus pap lányát. 1904. őszén elnyerte a Fraknói–féle római ösztöndíjat. Nem kétséges, hogy Iványi-Grünwald Béla termékeny művész volt. Évről-évre sikeresen megoldott művek sorozatával jelentkezett. Könnyen és magától értetődően, kínzó tépelődések nélkül festett. Ekkora már kiforrott eredményeket hoztak az előző évek kísérletei és tanulságai. Majdnem 1 évet töltött Feleségével Rómában. Túlnyomórészt olyan műveket alkotott, melyek teljes fordulatot jelentettek eddigi művészetéhez képest. Iványi Budapesten ismerkedett meg Kada Elekkel, Kecskemét művészetet kedvelő és pártoló polgármesterével. Ekkor beszélték meg egy Kecskeméten létesítendő művésztelep létrehozását, ami 1911. őszére el is készült. Az Iványi vezette művész társaság birtokba vette a telepet, s ezzel megnyílt a kecskeméti Szabadiskola. A művészek megbízást kaptak az új kecskeméti középületek díszítésére. Iványi 1914-ben Fényes Adolffal Velencében járt, ahol megcsodálhatta Tintoretto művészetét. 1920. után Munkácsy Mihály és Paál László tradíciójához kapcsolódó képeket festett, de festményeinek minősége egyre jobban hanyatlott. 1930-tól ismét a somogyi táj vonzotta magához, Balatonlellén élt és alkotott, felváltva Budapesttel. 1930-ban Corvin-koszorút kapott munkásságáért. 1898-ban kötött házasságából született 1902-ben fia Nagybányán, aki később ifj Dr Iványi-Grünwald Béla néven jelentős történész lett és 1939. júniusától Londonban élt. 1965. január 22-én halt meg Colchesterben. A bekövetkező második világháború, Fia iránti aggódás megviselte Iványi egészségét és 1940. szeptember 24-én Budapesten halt meg, a Fiumei úti sírkert 41. parcellájában nyugszik. Felesége később Londonba ment és ott hunyt el 1959 tavaszán. Közösségünk kiemelkedő szülöttének az Ady Endre és a Petőfi Sándor utcák találkozásánál állítottunk emlékművet 1998. május 6-án. Emlékszobáját 2007. június 30-án avattuk. 2017. szeptember 24-én Iványi bronz mellszobrát adtuk át a község központjában a Közösségi ház kertjében.

1879-ben nagy tűzvész pusztított a községben és a falu fele leégett. A falu lassan épült újjá, de 1890-ben már 908 lakosa volt. Közigazgatásilag a Nagyberényi Körjegyzőséghez tartozott. Az I. világháború-ban 95 férfi vonult hadba. A II. világháború sem múlt el hatástalanul, mivel a munkaképes férfi lakosság nagyobb része a fronton harcolt. A két világháborúban elesettek emlékére a Kossuth utcai református templom előtt emlékmű áll.

    A községben az 1990-es szabad választások jelentettek érdemi változást. A község vezetékes ivó-vízellátása 1990. decemberében megtörtént, a gázhálózat kiépítése 1994-ben befejeződött. Az utak szilárd burkolatúak, megoldott a szemétszállítás. Itt épült a 4 megye 76 települése szilárd hulladékot befogadó Térségi Regionális Hulladékkezelő Központ, avatása 2010.szept.28-án volt. 2005. december 15-én lett felavatva a 750 m2-es Közösségi ház, ahol az önkormányzat mellett 4 civil szervezet is dolgozik. Elkészült a szélessávú internet. 2009. nyarától épült a vezetékes szennyvízhálózat uniós támogatással, próbaüzem decemberben indult, átadás 2010. június 23-án megtörtént. Jelenleg 739 fő a lélekszám. Belterület 205 Ha, külterület 2336 Ha.

Som község a Ságvár székhelyű Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozik. / Ságvár-Som-Nyim / Polgármester: Lenkey Tibor volt 1990. szeptember 30-tól - 2019. október 13-ig. 2004-től évente megrendezésre kerül az „Iványi-Grünwald Béla Nemzetközi Képzőművész Alkotótábor”, erdélyi, Kárpát-aljai és magyar művészek részére. Műveikből állandó kiállítás látható a Közösségi házban, az alagsorban, ami egyben Képtár is. (Ady E. u. 35/A.) A Közösségi ház tetőterében Helytörténeti kiállítás tekinthető meg.                                                                                                                                                 (Irodalom: Lenkey Tibor: Som község története c. műve 2019.)